Lendvai Ildikó: kormánynak nincs szeme a szegényebbek gondjaira
2022. Január 14.
Nem sokat segítő ragtapasz a seben – így jellemezte a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában Lendvai Ildikó szocialista politikus a kormány ár-stop intézkedését. Ha valóban az infláción akarnának enyhíteni, magyarán a fogyasztók helyzetén szeretnének könnyíteni, akkor nem ezt az utat választanák, hanem megállítanák a forintárfolyam tragikus csökkenését – tette hozzá.
 

Az a szerencsétlen kereskedő, aki nem tudja, és nem akarja az összes veszteséget a kormány helyett elszenvedni – mert a kormány az ő zsebére jótékonykodik –, az most, amit az egyik tejen veszít, azt ráteszi a másik árára – mondta Lendvai Ildikó arról, hogy a boltosoknak kell megoldani a kormány által kijelölt hat termék áfacsökkentését.

„Megértem, mert erre nem lehet kényszeríteni senkit, de ez a vásárlón kevéssé fog segíteni.”

A kormány szeretné az erőskezű, határozott, ha kell beavatkozó, népbarát vezetés imázsát kelteni, de, ami igazán lényeges volna, és amiért neki is áldozatokat kellene hozni, az az árfolyam vagy a magas áfa, de ahhoz nem nyúl – mondta a szocialista politikus.

Rámutatott, pontosan lehet tudni, hogy miért nem a lengyel példát követték, ahol a legtöbb élelmiszer áfáját eltörölték.

„A költségvetés és az államkassza már így is romokban van. Azzal a pénzesővel, amit a választási pánikjuk miatt zúdítottak az emberekre, tökéletesen kiürítették az államkasszát. Persze a Mészáros és egyéb klánok beruházásaira továbbra is adtak pénzt. Nem tudják, és nem merik megengedni maguknak, hogy bevételcsökkenést szenvedjenek el. Inkább a kereskedők viseljék azt inkább el.”

Lendvai Ildikó emlékeztetett arra, hogy vannak szakértők, akik szerint lassan nemhogy megközelítik a 2010-es adósságarányt, hanem már túl is lépték. Ilyen mértékben az ország még nem volt eladósodva.

„Eddig két érdemük volt: tényleg csökkentették – egy ideig – az államadósságot és tényleg csökkentették a költségvetési deficitet is. Hogy milyen áron, hogy a mi zsebünkre, a mi életünk kárára, az más kérdés. De ennek most vége. A választási pánikban a saját eredményeiket is rommá teszik, a deficit megint az égbe szökik az államadóssággal együtt.”

A szocialista politikus szerint a kormánynak nincs szeme a szegényebbek, a tényleg nehezen élők gondjaira. Hanyag nemtörődömség jellemző a társadalmi látásmódjára és a szolidaritás hiányára. Ezt mutatja, hogy a csirkefarhát – ami sokaknak az egyetlen elérhető húsáru – utólag került be az ár-stopban felsorolt élelemiszerek közé.

Orbán nem szívesen vette volna a szájára a csirkefarhátat, mert ezzel el kellett volna ismernie, hogy az állítólag dübörgő, virágzó magyar társadalomban milliók élnek, akik még mindig csak ezt engedhetik meg maguknak. Erről inkább nem beszélt, ezt ráhagyta Gulyásra – fogalmazta meg véleményét a Klikk FM műsorában Lendvai Ildikó.