Tóth Zoltán: ha lejt a pálya, akkor azoknak könnyebb, akik fönt vannak

Valamilyen zavar van, mert a Nemzeti Választási Iroda már felkészült a választásra, az időpont megjelent, de a belügyminiszteri rendelet még nem. Pedig azt – a korábbi választási irodai gyakorlat szerint –, egy nappal a választás kitűzése után megjelentették – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Tóth Zoltán választási szakértő.


Komjáthi Imre: kormányváltás után az ellenzéknek közös akarata, hogy felére csökkentse az alacsony fizetések adóját

Jönnek az emberek aláírni a népszavazáshoz és az egészségügy mellett legtöbben a brutális árakról panaszkodnak – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese arról, hogy az OECD mérése szerint 25 éve nem volt ilyen magas az infláció a világon, mint most. Nem lehetünk büszkék arra, hogy ebben lépést tartunk más országokkal – tett hozzá.


Nagy Erzsébet: joggal tart a kormány a pedagógusok közös sztrájkjától

Egy tanár drámai leveléről, a pedagógusok hátrányos helyzetéről, valamint a közös sztrájkra való felkészüléséről és az egyeztetések pillanatnyi állapotáról is beszélt Bánó Andrásnak, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetőségi tagja a KlikkFM legutóbbi adásában.


Szentpéteri Nagy Richard: nem sok esélyt lehet adni egyelőre Gattyán mozgalmának

Tulajdonképpen Márki-Zay Péter akaratát tükrözi a listán az első hét hely, de az első öt bizonyosan, hiszen – a közös miniszterelnök-jelölt bevallása szerint – az ő javaslata volt, hogy a korábbi miniszterelnök-jelöltek álljanak az első öt helyen. Ez azért is különös, mert nem biztos, hogy a pártok az előválasztás eredményének tudatában így állították volna össze a listát – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politikai elemző arról, hogy nyilvánosságra került az ellenzéki választási lista első hét helye.


Sz. Bíró Zoltán: azt kellett megmutatni, hogy mindaz, ami történt Kazahsztánban, külső beavatkozás következménye

Oroszország érdekelt abban, hogy a közvetlen környezetében kiszámítható, stabil és vele baráti viszonyt fenntartó rezsimek legyenek – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. A Corvinus Egyetem mesteroktatójával, Oroszország szakértővel a kazahsztáni eseményekről, a zavargásokról és az orosz „baráti segítségről” beszélgettünk.


Magyar György: javaslataink igen nagy hányada az ügyészi monopóliumot próbálja megreformálni

A bátor kiállása mögött a tisztesség áll. Ők komolyan veszik a hivatásukat, szemben a Kúria, vagy az Alkotmánybíróság elnökével, illetve az ombudsmannal, akik első felszólításra hűségnyilatkozatot tettek - és elvárták másoktól is – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Magyar György ügyvéd. Arról beszélt, hogy az Országos Bírói Tanács nem volt hajlandó „hűségesküt” tenni a jelenlegi hatalom mellett, noha a Kúria elnöke erre szólította fel a testületet, mondván: ki kell állni „a jogállamiság védelmében”.


Kunhalmi Ágnes: teljes a pártegység és a szavazótábor az ellenzék népszavazási kérdéseiben

Ha holnap leadnánk a kétszer 200 ezer aláírást, a Fidesz akkor sem engedné, hogy a szavazólapok mellé odakerüljön a Fudanról szóló és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szóló népszavazás. Tudjuk, hogy egy állampárti gépezetben a Nemzeti Választási Irodától kezdve az összes olyan szerv, amely a választásokat hivatott lebonyolítani vagy dönteni róla, az a Fidesz uralmát szolgálja – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki Szegeden járt a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtésen.


Bodnár Zoltán: statisztikát bármiből lehet csinálni, csak jól mutasson

Nagyon óvatosan kellene bánni az átlagkereset KSH által számított mutatójával, ugyanis ott a számbavételi rendben az öt főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégek nincsenek benne. Ugyanakkor az egy jelentős állomány, így a teljes foglalkoztatotti a szám, amit a KSH kiszámol, nem valós. Az viszont látszik, hogy a reálbér növekedés nagyon szerény, az infláció megeszi a nominális béreket – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Bodnár Zoltán közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, a KSH adatairól, amely szerint a tavalyi év októberében az átlagkereset 8,5 százalékkal nőtt. A 6,5 százalékos októberi inflációval számolva a reálkeresetek emelkedése ugyanakkor csak 1,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Megjegyezte, a novemberi inflációs adat már 7,4 százalék volt.


Ujhelyi István: valami bűzlik a Karmelita háza táján

Eredetileg én voltam a kezdeményezője az Európai Parlamentben annak, hogy ha létrejön a digitális covid-igazolvány – amellyel viszonylag szabadon lehet már utazni -, akkor könnyítsük ingyenes PCR-tesztekkel azoknak a mozgását, akik tanulás, munkavállalás, családlátogatás miatt mennek külföldre vagy például kamionsofőrként az áruellátásban teljesítenek feladatot, hogy ne fulladjon bele Európa a karanténokba és a lezárásokba – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője arról, hogy ehhez 900 millió forint összegű uniós forrást kapott a magyar kormány.


Falus Ferenc: az oltási programot valószínűleg az sem olvasta el, aki jóváhagyta

Az oltóanyagokkal és a közpénzzel való felelős gazdálkodás fel sem merült ebben az oltási programban. Az egyetlen, hogy az Európai Uniót kell szidni azért, mert nem gondoskodott megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Illetve, hogy mennyi emberi éltet mentettek meg a máshonnan behozott vakcinákkal, amikről nem volt elegendő információ – mondta a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos arra, hogy a háziorvosoknak is „önkéntesen kötelező” oltónapokat kell tartaniuk.